Sokan úgy vélik, hogy a gyors meggazdagodás egyik biztos eszköze ha „lehúzzák” a biztosító társaságokat. Vannak, akik piti trükkökkel próbálkoznak, de vannak „vérprofik” is, akik rögtön megtalálják a kiskapukat, bármilyen termékrõl legyen is szó. Egyben azonban biztosak lehetünk: a cégek minden erejüket (nyomozók, jogászok) latba vetik, hogy megnehezítsék a csalók dolgát. A most induló cikksorozatunkban áttekintjük melyek azok a népszerû módszerek, biztosítási fajtánként, amelyekkel a bûnözõk elõszeretettel próbálkoznak. Az elsõ részben az autós csalásokkal fogunk foglalkozni.
Az „ügyeskedõk” tevékenysége széles skálán mozog, a legegyszerûbb utasbiztosításoktól kezdve, a gépkocsikárokon át, a komoly szervezést igénylõ vagyon- és életbiztosításokig. Ebbõl következõen a kicsalt összeg is néhány ezer forinttól kezdõdõen több millió forintig terjedhet. Két féle csalót különböztethetünk meg: az egyiknek ténylegesen történt kára, csak megpróbál egy kicsit több pénzt „kifacsarni” a biztosítótól (ha már eddig úgy is rendesen fizette a díjat). A másik a hivatásos, aki már eleve azért köt biztosítást, vesz autót, lakást, hogy némi pénzt lásson belõle. Õk az igazán kitanult „szakemberek” akiknek a biztosítók „bibliája” az Általános Szerzõdési Feltételek (ÁSZF) a kisujjukban van. Azonban mindegy, hogy milyen szintrõl beszélünk, ugyanis a trükkök nagyjából ugyanazok, csak a kivitelezés „minõsége” más.
A gépkocsi biztosításokra szakosodott bûnözõk egy kocsin minimum négyszer „kaszálnak”. Az elsõ lépésben kiszerelnek néhány elektromos berendezést, valamint értékes alkatrészt és bejelentik a kárt. A második körben néhányszor összetörik a kocsit. Ezek csak apróbb törések. Majd a harmadik lépésben jön a nagy karambol és totálra törik a kocsit. A legutolsó felvonás pedig mikor ellopják az autót és az soha többé nem kerül elõ. Ezekkel a lépésekkel akár az új autó árának 5-10-szeresét is meg lehet keresni, fõleg akkor, ha ugyanazt a "balesetet" több biztosítónál is eljátsszák.
Trükkök egy témára
Az autós csalások már a komolyabb felkészülést igénylõ módszerek közzé tartoznak. A legegyszerûbb dolog mikor a károsultnak - tegyük fel - bereped a szélvédõje, vagy nekimegy valaminek, és nem akarja kifizetni a javítást. Ilyen estben keresni kell egy segítõkész kutyatulajdonost, vagy kisgyermekes szülõt, aki igazolja, hogy a kutyája átszaladt az úttesten, és ezért a vezetõ félrerántotta a kormányt, és nekiment mondjuk az elsõ fának. Illetve a szülõ elvállalhatja, hogy a kisgyereke (szigorúan 12 év alatti) kaviccsal megdobta az autó szélvédõjét, és az elrepedt. Mindkét esetben el lehet intézni a biztosítást a károkozó (illetve annak nevelõje) lakásbiztosítására. Ez a két típus még mindig abba a kategóriába tartozik, mikor valakinek tényleg történik káreseménye, csak egy picit többet szeretne kapni érte, vagy nem akarja saját zsebbõl kifizetni a javítást. De most már tényleg jöjjön néhány olyan trükk, ami már a „megélhetésért” megy.
Ezek közül az egyik legrégebbi módszer, mikor az autótulajdonos nem tudja eladni a nagyértékû a gépjármûvét. Besétál tehát a biztosítóba, és megkérdezi, hogy mennyire biztosítanák kocsiját (casco), aztán megköti a szerzõdést. Majd egy kis idõ elteltével lángra lobbantja a járgányt. Természetesen elindul a nyomozás, aminek a vége általában az, hogy a „tettes ismeretlen”, és a biztosító szépen kifizeti a szerzõdéses összeget (tehát eladta a kocsit a biztosítónak).
A következõ már régóta használatos trükk a gépkocsik „öltöztetése”. Vannak olyan speciális „szakmûhelyek”, ahol a kocsira lehet vásárolni törött alkatrészeket. Ezeket a vásárlás helyszínén szépen fel is szerelik, és már nincs más teendõ, mint elmenni a biztosítóba bejelenteni a kárt (a szemle úgyis a szerelõmûhelyben történik), és várni az összeget. Ennek a megoldásnak egy kidolgozottabb változata mikor „ felöltöztetik” a gépkocsit, és elszállítják a baleset helyszínére, ahol különbözõ baleseti nyomokat produkálnak (féknyom, kifolyt benzin, és olaj, törött üvegdarabok, stb.), aztán kihívják a rendõrséget, kitöltik a kárbejelentõt, és már mehetnek is a biztosítóba.
A legbeváltabb módszerek közé tartozik, mikor egy kocsin keletkezik valamilyen kisebb sérülés, (általában a vezetõ hibájából, mondjuk elnéz egy kanyart és nekimegy a szalagkorlátnak) és a tulajdonos rásegít egy kicsit utólag. Ez a rásegítés abból áll, hogy keresni kell valamilyen halálraítélt, szerencsétlen kisautót, és rendezni kell vele egy balesetet. Ilyenkor a „károkozó” kocsi kötelezõ biztosítására meg lehet csináltatni az autót (és ezzel együtt még a megrendezett baleset elõtti sérülést is) gyakorlatilag teljesen ingyen. Ez az úgynevezett „rátöréses” módszer, mikor már egy eleve törött autót még jobban megrongálnak, és a végén az egész kárt kijavítatják egy öreg értéktelen kocsi biztosítására.
Természetesen, ha nem akarjuk veszélyeztetni a károkozó testi épségét, akkor „hivatásos” kaszkadõr szolgálatait is igénybe vehetjük. Ezek a „szakemberek” arra vállalkoznak, hogy megrendezik a balesetet, és meghatározott tarifáért összetörik ott, és úgy az autót, ahogy kell.
Népszerû módszer, mikor a csalók megvesznek több teljesen egyforma autót, abból egyet összetörnek (vagy csak felöltöztetnek), aztán egy egyszerû rendszámcserével ugyanazt a törést egyenként bejelentik az összes autónál (persze ilyenkor, már egy belsõ kapcsolatra is szükség van a biztosítónál, aki egyengeti az ügyek sorsát). Majd miután már az összes kocsin megkerestek némi pénzt, nincs más hátra, mint szépen eladni az autókat (és hiába keresnek rajtuk törésnyomot a vevõk, akár még rétegvizsgálóval is, ezek az autók garantáltan törésmentesek lesznek).
Ha már az új autóknál tartunk, akkor érdemes megemlíteni a hitelre vásárolt, illetve lízingelt kocsik esetét. Most, mikor a hitelintézetek egymással versenyezve egyre lejjebb nyomják a hitelek kezdõrészletét (manapság már nem ritkák az önrész nélküli konstrukciók), magától értetõdõen adódott egy lehetõség, amelyet egybõl megtaláltak a csalók is. Ez pedig nem más, mint alacsony kezdõrészletre megvásárolják az autót megkötik rá a cascot, majd kimennek az autóval külföldre (leginkább a keleti országok piacát részesítik elõnyben), és ott eladják. Majd hazajönnek, és itthon bejelentik a biztosítónál, hogy ellopták az autót. Ilyenkor természetesen elindul a nyomozás, aminek általában az a vége, hogy nem találják meg a kocsit, és a biztosító kifizeti az autó árát.
Ennek a csalásnak az a gyenge pontja, hogy a biztosító minden esetben bekéri a gépjármû kulcsait, és azt is vizsgálja, hogy lemásolták-e õket, illetve, hogy rendeltek-e a kocsihoz pótkulcsot. Mindkét esetet jelenteni kell a biztosítónak (természetesen sem a másolás, sem pedig a pótkulcs rendelés nem kizáró ok, hogy a biztosító fizessen), az esetlegesen elmulasztott bejelentés viszont már szerzõdésszegésnek számíthat. Természetesen erre is van megoldás, hiszen egy kis keresgéléssel, na és persze némi kapcsolattal rendelkezõ profik bármely kocsihoz tudnak (leginkább az alvázszám, és egyéb adatok alapján) utángyártott kulcsot szerezni, ezek után pedig hiába vizsgálja a biztosító a másolást.
Manapság egy újfajta trükk is kezd egyre nagyobb népszerûségnek örvendeni a csalók körében. Ez pedig nem más, mint a külföldiek bevonása a „buliba”. A forgatókönyv ebben az estben sem túl bonyolult, összetörnek vagy felöltöztetnek egy kocsit, és a kárbejelentõn a károkozónak egy külföldi állampolgár adatait írják. Mivel a jogszabály senkit nem kötelez arra, hogy az országban maradjon akkor, ha személyi sérülés nem történt, ezért a károkozó elhagyhatja az országot. A biztosítónak ebben az esetben nem áll módjában leszemlézni a károkozó kocsiját, és megvizsgálni a baleset körülményeit, tehát kifizeti a javítás költségeit a károsultnak. Természetesen csakúgy mint a legtöbb esetben, itt sem kis értékû kocsikat törnek meg, tehát ehhez mérten a biztosítótól lehúzott összeg is milliókra rúghat, és ezért az összegért már nem túl nehéz külföldi károkozót találni (fõleg úgy, hogy neki csak a kocsija adatait és az aláírását kell adnia).
Ne tedd !
Ezennel végére értünk az autós trükkök felsorolásának. Természetesen ezeket a módszereket a biztosító társaságok és a rendõrség is igen jól ismeri. A módszerek csak felületesen, és nem részletekbe menõen lettek ismertetve, tehát alkalmazásuk nem vezet sikerre.A cikk rendeltetésszerû használata annak elolvasásában merül ki. Gyakorlatban való alkalmazás, illetve annak kísérlete bûncselekmény. Továbbá azok megvalósításának felbújtásától, a szerkesztõség elzárkózik, és semmi nemû felelõsséget nem vállal. A következõ részben a vagyonbiztosításokhoz kapcsolódó csalásokkal fogunk megismerkedni.
Kommentáld!